Gázserné Horváth Anna, a Liszt Ferenc Zeneiskola fuvolatanárnője
örömmel számolt be az elért közös sikerről.
Azt mondják, a tehetség az, aki többet tud annál, mint amit megtanult. A tizenegy éves győri kislány, Keszei Johanna a jelek szerint közülük való. Legutóbb második díjas lett a Jeney Zoltán országos fuvolaversenyen, elnyerve a versenybizottság különdíját. Szabadidejében „kockul" legszívesebben, s csoki fagyiból három gombócot eszik, ha éppen nem tiltják el tőle…
Az ország legtehetségesebb fuvolás diákjai, a jövő fuvolaművészei versengtek nemrégiben Kaposvárott a VII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyen, ahol Keszei Johanna, a győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola ötödikese és a Liszt Ferenc Zeneiskola harmadikos diákja korcsoportjában az előkelő második díjat szerezte meg.
A helyezés értékét növeli, hogy e megmérettetést csupán háromévente rendezik meg. Az ország minden tájáról érkező mintegy 700 indulóból 77 jutott be a kétfordulós, háromnapos országos versenyre.
Gázserné Horváth Anna fuvolatanárnő tanítványával, Keszei Johannával.
A döntőbe jutottak. A győri Liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézményt Johannán kívül négy növendék képviselhette az országos döntőben. Wendler Enikő (I. korcsoport, IV. helyezés, és a versenybizottság különdíja a kötelező mű kiemelkedő előadásáért – felkészítő tanár: Marosné Kovács Tünde), Bénes Dalma (II. korcsoport, IV. helyezés, fk. t.: Lizán Katalin), Gyarmathy Andrea (IV. korcsoport, IV. helyezés, fk. t.: Marosné Kovács Tünde) és Nagy Viktória (V. korcsoport, fk. t.: Beyer Viola Katalin). A zongorakísérők Simon Lívia és Domsi Géza voltak.