Svédországi út

beszámoló Bakacs Ágnes

svedorszag-bakacs-agnes-01.jpgOktóber 13-án, vasárnap délelőtt indultunk el kilencen, négy kísérő tanárunk és mi öten, diákok, hogy részt vegyünk a Comenius programon hazánkat és a győri Liszt Ferenc Zeneiskolát képviselve. Az úti célunk pedig nem más volt, mint Stockholm.

Repülővel érkeztünk meg délután a városba (már ez is élmény volt számomra), majd a nap hátralévő részét a szállásadó családjainknál töltöttük.

Hétfőtől csütörtökig sok érdekes programon vehettünk részt. A délelőttöket a hét első felében abban az iskolában töltöttük, ahová a szállásadó családjaink gyerekei járnak. Itt két tanórán vettünk részt, egy biológia és egy matematika órán. Az iskola nagyon szép volt, az udvar és az egész környék tele volt fával, amik gyönyörű őszi színekben pompáztak. Még az iskola épületén belül is nagyon sok volt a növény. Szembetűnő volt még az iskola üveges tetőszerkezete is, így természetes fény töltötte be az épület nagy részét. Ezen kívül nagyon tetszett a pingpong-, billiárd-, illetve csocsóasztal a tágas földszinten, amelyek szórakozási lehetőséget nyújtottak a diákoknak. A menzán feltűnő volt, hogy nagyon sokféle saláta közül választhattunk.

Az országok közül mi voltunk az egyetlenek, akik készültek egy kis zenés-táncos műsorral, így a külföldiek megismerhették a magyar kultúra egy kis részét.

Főzés is szerepelt a programban, ahol minden ország elkészíthette saját nemzeti ételét. Minden, amit megkóstoltam nagyon finom volt, a mi mákos gubánk különösen ízlett.

Városnézésen, illetve hajókiránduláson is részt vettünk. A város gyönyörű. Az ember bármerre nézett, valamilyen csodálatos épületet vélt felfedezni. Ráadásul az idő is tökéletes volt. Amikor szabadtéri programokon vettünk részt, szerencsére nem esett az eső.

svedorszag-bakacs-agnes-02.jpgAlkalmunk nyílt látogatást tennia Vasa, illetve az ABBA múzeumokba. A Vasa múzeumban egy 18. századi hajót csodáhattunk meg. A hajó fennséges látványt nyújtott, nem volt olyan része, amely nem lett volna tele díszes faragásokkal. Az ABBA múzeumban megnézhettük a zenekar tagjainak használati tárgyait és fellépő ruháit, és kipróbálhattuk magunkat igazi énekesekként, színpadra állhattunk vagy karaokizhattunk.

Utolsó este az iskolában vacsoráztunk az étkezőben, az asztalokat a diákok díszítették fel. Zárásként az iskola által szervezett diszkóban táncolhattunk.

Péntek délelőtt tele élménnyel, kicsit szomorúan indultunk haza. Nagyon nagy élmény volt számomra, igazán kedves családdal sikerült megismerkednem. Az angol nyelv gyakorlásában is nagyon sokat segített az út. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akiknek a segítségével eljuthattam ebbe a csodás városba.

Bakacs Ágnes (diák)